A betegségekről.

 

E témában igen nehéz okosnak lenni, ezért a legismertebb betegségekről és azok kezeléséről ejtünk szót.

 

Miről állpítható meg az hogy halaink betegek-e, jól, vagy rosszul érzik magukat? Mint egyszerű halandók a halak mozgását, viselkedését, külső jegyeit figyelhetjük meg. Egy idő után rögződik bennünk a halak normális mozgása, és észre vesszük ha halaink a szokásostól eltérőn viselkednek, mozognak, nem esznek megfelelően, színük megváltozik, fénytelenek, kedvetlenek, esetleg a bőrön, szemen, uszonyokon elváltozást látunk. Nagyjából meg is határoztuk milyen a beteg hal.

 

Néhány alapvető szabály a megfelelő tartásra:


Közreadunk egy leírást és a kezeléshez szükséges vegyszer-kombinációt. Először az élősködőkkel kapcsolatban néhány alapelvre hívjuk fel a figyelmet: Bár idejét múltnak tűnhet -látva vegyszereink, gyógyszereink tömkelegét- mégis a karantén-akvárium fontosságára hívnám fel mindenki szíves figyelmét. Ez akár egy teljesen rendezetlen, de fűtéssel, szellőzéssel ellátott kicsi -10-20 literes- akvárium, a nagy akváriumunk vizével töltve. 2-3 ezerből beszerezhető. Ebben tároljuk 6-7 napot az újonnan beszerzett halakat. Ennyi idő alatt kiderül betegek vagy sem. Minden esetre úgy helyezzük el, hogy halaink ne riadozzanak a körülöttük lévő mozgástól. Ezt akár egy papír takarással is elérhetjük. Higyjétek el, ez a módszer kifizetődőbb mint a nagylétszámú akvárium veszélyeztetése az új halak által bevihető betegségekkel.


1. A parazitákat általában a halakkal és az élő eleséggel hurcolhatjuk be az akváriumba.

2. A klinikai tünetek súlyossága a paraziták számától függ.

3. A parazitózis klinikai tüneteit súlyosbítják a vízminőségi problémák (oxigénhiány, nitrit, ammónia).

4. Gyakoriak a vegyes (parazita-baktérium) fertőzések.

5. A zsúfolt tartás meggyorsítja a fertőzés terjedését.

Darakór (Ichthyophtiriaris) Az egyik legveszedelmesebb akváriumi halbetegség. Kórokozója az Ichthyophtirius multifiliis nevú csillós véglény. Egysejtú létére az 1-1,5 mm nagyságot is eléri, így szabad szemmel is látható, különösen a sötétebb bőrű halakon. A halak bőrében fejlődő élősködő több száz "rajzóra" esik szét, ezek különböző ideig a vízben szabadon élnek, majd gazdát keresnek. Így a fertőzés igen gyorsan szétterjed az egész állományban. A kifejlett egyedek a hám alatt élnek, azt fogyasztják, gyengítve a szervezetet. A megtámadott hal bőre olyan látványt nyújt, mintha grízzel szórták volna be (darakór). A kopoltyút is előszeretettel támadják meg. A beteg hal jellegzetes "vakaródzó" mozgásokat végez, oldalát a talajhoz dörzsöli. Tömeges inváziójuk esetén a hal fulladásos tünetek között el is pusztulhat. Ha a vízhőmérsékletet kb. 30 fokra felemeljük néhány napra, a hőérzékeny rajzók száma lecsökken.

A betegség specifikus gyógyszere a malachitzöld, parakill, vagy a formit.

Fátyolbetegség(Costiosis,Chilodinosis,Trichodinosis)
Kórokozói különböző csillós egysejtűek, amelyek a bőrön, kopoltyúkon szaporodnak el. Ilyenkor vékony, szürkés, fátyolszerű bevonat keletkezik a halakon (fátyolbetegség). Behurcoláskor igen gyorsan elterjed az akvárium egész állományán. Önmagában általában nem okoz elhullást, csak egyéb gyengítő tényezők (megfázás, zsúfolt tartás stb.)kíséretében hatalmasodik el. Gyógyítására Formit-fürdőt javaslunk.

Fekélyes bőrgyulladás

Gyakran a baktériumos bőrfertőzés szövédménye, sérülések pikkelyhiányok helyén gyulladásos udvarral körülvett hámhiányok. Kezelés dezinfekt és aquafurán

Baktériumos bőrfertőzés, szaruhomály
A testfelületen szürkés foltok láthatók, amelyek ráterjednek az úszókra és a szemre is. Kezelés Aquafuránnal. Itt mondanám még el hogy az aquafurános kezelés után elvileg 2 nap után vízcsere kellene. Csak az a bibi hogy legalább 1 nap kell amíg föloldódik a gyógyszer a vízben.Ezért mielőtt használnánk törjük porrá kevergessük egy pohár vízben vagy tíz percig és utána tegyük az akváriumba. Legalább 4 napot hagyjuk az akváriumban, és utána csináljunk vízcserét.

Baktériumos bőrfertőzés, szaruhomály
A testfelületen szürkés foltok láthatók, amelyek ráterjednek az úszókra és a szemre is. Kezelés Aquafuránnal. Itt mondanám még el hogy az aquafurános kezelés után elvileg 2 nap után vízcsere kellene. Csak az a bibi hogy legalább 1 nap kell amíg föloldódik a gyógyszer a vízben.Ezért mielőtt használnánk törjük porrá kevergessük egy pohár vízben vagy tíz percig és utána tegyük az akváriumba. Legalább 4 napot hagyjuk az akváriumban, és utána csináljunk vízcserét.

Vatta-száj betegség


 
Szürkésfehér vattaszerű fölrakódások jelennek megy a szájon esetleg a bőrön is. Kezelése dezinfekt, és parakill

Úszó- és farokrothadás

Az úszók hasadozottak, az úszósugarak letöredeznek, rajtuk gombafonalak vagy baktériumok tömege jelenik meg. Kezelés parakill és aquafurán

SERA COSTAPUR
Ezt a sűrűn előforduló díszhalbetegséget egy egysejtű parazita, az Ichthvochthirius (egy ún. csillós állatka) okozza. Megjelenése alapján darakórnak is nevezik, mert apró fehér pöttyök jelennek meg a halon. A fehér pöttyöket a leggyorsabban a háton és az uszonyokon ismerheti fel. A betegség későbbi stádiumában a pöttyök sárgás-fehér foltokká nőhetnek össze. A betegség további jeleként megfigyelhet uszonygörcsöket, dörzsölő mozdulatokat (a halak megpróbálják a parazitákat ledörzsölni) és rendszertelen légzést.

A Trichodina nevű csillós állatkával való fertőződést sokszor nem lehet a bőrön felismerni. A halak néha dörzsölik magukat és ráng az uszonyuk (tipikus tünet). A Trichodina tulajdonképpen nem parazita, mivel az állat baktériumokkal táplálkozik. A hal testén való tartózkodás azonban sérüléshez vezet. A sérült bőr érzékenyebb a baktériumokkal szemben. A Trichodina megbízhatóan megszüntethető sera costapurral.    Szintén egy csillós állatka okozza a Chilodone lia-betegséget. Erre a fertőzésre jellemzőek a bőrön az 1 - 3 cm nagy fehéresen átlátszó helyek. A halak dörzsölik magukat és légzési problémáik vannak. Ez a betegség is nagyon fertőző és ezt is sera costapurral kell kezelni.Az egyenletes, erősen homályos bőrről lehet felismerni a Costia ostoros ökozta fertőzést. Erős megbetegedés esetén a bőr feloldódik és véres helyek válnak láthatóvá. A Costia a már legyengült állatokat részesíti előnyben.A sera costapurt mindig a betelepített akváriumban kell használni. Igy a vizben szabadon úszó és a talajon levő még ki nem fejlődött parazitákat is megöli. A sera costapur nem ártalmas a halakra és növényekre. A kezelést segítendő, ajánlatos a hőmérsékletet egy kissé megemelni (sok parazita nem viseli el a magasabb hőmérsékletet) és a vizet a pumpával jól átlevegőztetni. Az esetlegesen meglevő aktívszenet vegyük ki a szűrőből. A halak erősítésére ajánlott vitaminokat (sera fishtamint vagy sera activantot) adni a táplálékhoz vagy az akvárium vizébe.

SERA MICOPUR
Az akváriumban legsűrűbben előforduló gomba a Saproleqnia. Ez a gomba vattacsomó szerű kinővéseket képez a bőrőn és az uszonyokon, amik a penészgomba szálaiból állnak. A gombák behatolnak a mélyebb szövetekbe és károsítják a halat.


 Különösen ki vannak téve a gombák fertőzésének a legyengült halak. A gyengeséget a nyílt sebeken kívül a túl alacsony vízhőmérséklet, a stressz, az esetleges verekedések és általában a nem higiénikus állapotok okozhatják.

A gombás fertőzések kezelése sera mycopurral történik. A sera ectopur tovább javítja a gyógyulás esélyeit, különösen a legyengült halaknál. A sera mycopurt fel lehet használni ezen kívül az ikrák gombásodásának megelőzésére is. Ehhez hetente 25 liter vízhez 4 csepp sera mycopurt adjunk. A Dactvloqure a halak kopoltyúját támadja meg. A sötét elszíneződés és a tétova mozgás mellett mindenek előtt az elálló kopultyúk és a légzési problémák a kopoltyúférgekkel való fertőzés jelei.

 

A fertőzött helyeken kialakulhat másodlagosan egy bakteriális fertőzés is. Ezért ha felmerül a bőr- és kopoltyúférgekkel való fertőzés gyanúja, azonnal el kell kezdeni a kezelést sera mycopurral. A hatékonyságot erősíti a sera ectopur használata.

SERA BAKTOPUR

Minden akváriumban vannak baktériumok. Fontos feladatuk van, mint például az ammónium, a nitrit és a nitrát leépítése. vannak azonban káros tehát betegségeket okozó baktériumok is. Ezek is minden akváriumban megtalálhatóak, az akvárium gondos ápolásakor nem jelentenek problémát.


Az erős halak működő immunrendszere elegendő védelmet biztosít a bakteriális fertőzésekkel szemben. A stressz, a rossz vízviszonyok, helytelen táplálkozás vagy a meglevő betegségektől legyengült halak azonban gyakran betegszenek meg bakteriális betegségekben.
A halpenészt különböző baktériumok okozzák. Az uszonyokon és a bőrön levő fehér vagy szürkésfehér, matt és homályos foltokról lehet felismerni. A nyálkahártya felszakadozik, felismerhetők lesznek pikkelytelen helyek. Ha a betegség annyira előrehaladott állapotban van, hogy a bőr fokozottan károsodott, a kezelést sera baktopur direkttel kell végezni.

A bakteriális uszonyrothadás egyedül vagy más betegségekkel összefüggésben jelentkezhet. Az uszonyok a szélüktől roncsolódnak és a végső stádiumban teljesen leépülnek. Különösen erőteljesen érinti a hát- és farokuszonyokat.
A főleg tavi halaknál előforduló vírusos tavaszi virámia esetén is segít a sera baktopurból és sera fishtaminból álló kombinált kezelés. A tavaszi virámiát a légzési problémákról, az abnormális úszásról, egyensúlygondokról, a hátsó részen levő gyulladásokról, a kopoltyúkon és a bőrön levő véres váladékról, valamint a felpuffadt testről lehet felismerni.

A baktériumok nagyon gyorsan szaporodnak. Ezért feltétlenül fontos az azonnali kezelés.
A sera baktopurral és sera fishtaminnal való kombinált kezelés (a táppal elkeverve) hatékonyan legyőzi az ostorosok (Spironucleus és az ezzel egyidejű vitaminhiányokozta lyukacsosodást, ami különösen a tarkasügéreknél vezet nyílt lyukakhoz a fejrészen. A Spironucleus fertőzés korai jelei a lesoványodás, sötét elszíneződés és a fehéres-nyálkás ürülék.


 A baktériumflóra megőrzése
SERA BAKTOPUR DIRECT
Véres gyulladások és hasvízkór ellen.
Vörös bőrdarabok és véres gyulladások a hal hátsó felén és az uszonyokon jelzik az Aeromonas vagy Pseudomonas baktériumok okozta fertőzéseket. A betegség késői stádiumában az uszonyok leépülése következik be, és véres fekélyek keletkeznek a bőrön és az izomzaton.A kezelést sera baktopur directtel végezze. A sera baktopur direct nagyon gyorsan felszivódik a halak sejtjeibe és belülről küzdi le a betegséget. Ezért a sera baktopur direct a betegség minden fázisában eredményes.
A belső bakteriális megbetegedéseket, mint a hasvízkórt az erősen felpuffadt testről, a kidülledt szemekről és az elálló pikkelyekről lehet felismerni. A halak a talajon vagy a vízfelszín alatt himbálódznak. A menekülési ösztön erősen legyengült vagy teljesen hiányzik, az állatokat "kézzel is ki lehet fogni".
A halak a bakteriális megbetegedések esetén feltűnő úszási rendellenességeket mutatnak (szédelegnek, görcsölnek, sötéten elszínezödnek és a késői reakciókon át a teljes apátiáig terjed a tünetek skálája.
Az ezekkel a szimptómákkal rendelkező halak megmentése érdekében a sera baktopur directtel történő azonnali kezelés szükséges. Súlyos esetekben a sera baktopur directet rövid tömény fürdőként kell alkalmazni.
Kérjük vegye figyelembe, hogy ez a nagyhatású antibakteriális szer a szűrőben levő hasznos baktériumokat is kiirtja. Ezért a kezelés idejére a szűrőt válassza el az akváriumtól és üzemeltesse például egy vödör vízben!

SERA ECTOPUR

Különböző ektoparaziták ellen.
A halak érzékenyebbek lesznek a gombák és a bőr élősködői (ún. ektoparaziták) ellen, ha alkalmatlan víz körülmények, áttelepítés vagy helytelen társaság miatt stressz alatt állnak.
A tartási szokások felismerése és kijavítása mellett azonnali intézkedésként alkalmunk van a sera ectopur használatára. A sera ectopur javítja az édes és tengervízben a körülményeket és ezen kívül képes a gyenge ektoparazíta fertőzést megszüntetni.
A sera ectopurban jelenlevő oxigénképző sók részben azonnal, részben több óra alatt oxigént adnak le. A halak és növények számára rövidesen javulnak a körülmények. Az ektoparazíták nem viselik el a szabad oxigént és így megsemmisülnek.Az ectopur erős fertőzés esetén kiválóan alkalmazható baktopurral vagy mycopurral együtt.

SERA CYPRINOPUR

 


Fertőző hasvízkór. tavaszi virámiai Erythrodermatitis és pontytetű ellen az édesvízben illetve Cryptocarion ellen tengervízben

 

A vírus okozta tavaszi virámia ezen kívül légzésí nehézségeket, egyensúly-zavarokat (természetellenes úszás) illetve a bőrön és a kopoltyúkon véres váladékokat okozhat. A baktériumok okozta Erythrodermatitisnál a kórokozók behatolnak az izomzatba. Mély, felfakadó fekélyek és bevérzések az Erythrodermatitis tipikus jelei. Késői stádiumokban a belső szervek is megbetegszenek, minek következtében a fertőző hasvízkór tünetei jelentkeznek.

 

 

 

A pontvtetvek több milliméter nagyságú parazita rákállatok, melyek a halak bőrén tartózkodnak. Szabad szemmel is felismerhetők. Néha a hal bőrén a beszúrások piros helyei is felismerhetők.

 

 

 

Ezeken a helyeken gyulladások képződnek. A pontytetűk jól úsznak és így tudnak halról halra vándorolni. A cyprínopur megbízhatóan megszünteti őket. A csak a tengervízben előforduló cryptocarion-betegség nagyon hasonlít az édesvízi Ichthyophthirius-betegséghez. A fehér pontok mélyen a bőrben vannak és nem lemoshatók.

SERA OODINOPUR
 
Oodinium pillularig ellen az édesvízben és Oodinium ocellatum ellen a tengervízben.
Az Oodinium pillularis (édesvízben) illetve az Oodinium ocellatum (tengervízben) parazita által okozott betegséget felületes szemlélő ősszetévesztheti a Ichthyophthíríus-betegséggel, külőnősen a kövicsíkok, és a pillangó tarkasügérek esetén. Az Oodinium által okozott pontok azonban jóval apróbbak.Az Oodiníum, hasonlóan a Ichthyophthirius-betegséghez, erősen fertőző. Mivel az Oodinium különleges kezelést igényel, speciálís gyógyszerként kífejlesztettük a sera Oodinopur A-t. A kezelés előtt, alatt és után mínden esetben meg kell mérni a réztartalmat a sera réz-teszttel, hogy elérje a helyes rézkoncentrácíót (0,3 mg/IL. A fertőzés legtöbbször a kopoltyútájon kezdődik, majd elterjed az uszonyokra és a testre is.
Erős fertőzéskor bársonyszerű lepedék képződik a bőrön, a hal úgy néz kí, mintha be lenne szórva porcukorral. A bőr elszíneződését akkor lehet különösen jól felismerní, ha a hal elején el nézünk az állat mellett. Késői állapotban a halról a nyálkahártya darabokban jön le, a szemek elvesztík a fényüket és színtén belepi őket a betegség. A réztartalom gondos mérése a rézteszttel elengedhetetlen, hogy a kezelés síkertelenségét a túl alacsony illetve a mérgezést a túl magas réztartalom míatt megbízhatóan kizárjuk. A szabad rezet a kezelés után dupla adag sera aqutan hozzáadásával meg kell kötni és ezzel ártalmatlanná tenni.

SERA AQUTAN
A halak kifogásánál és áthelyezésekor nem mindig kerülhetők el a bőrsérülések. Higiénikus körülmények között és sera aquatan hozzáadásával gyorsan gyógyulnak ezek a sebek.  A sera aqutan többszörösen védi a halakat: