A szaporításról.

 

Egy akvarista számára nincs attól nagyobb öröm mint amikor megszaporodik az állomány.  Főleg akkor ha a megszaporodás nem véletlenül történik, hanem az akvarista közreműködésével. Néhány tanács azoknak akik szeretnék megkisérelni a szaporítást néhány egyszerűen szaporítható halfajtával.


Mindenképpen egy különálló medencében kell ezt megtennünk mert halaink az ivadékot  táplálék gyanánt meg is eszik. 

Az elevenszülők, úgymint guppi, platty, molly, xifó gyakorlatilag megellik ha akarod, ha nem, úgy nagyjából 4 hetente.  A szülőktől meg kell védenünk az ivadékot és ezt úgy tudjuk megtenni ha egy úgynevezett szülőketrecet teszünk egy különálló akváriumba, aminek az alja, esetleg az oldala is rácsos ,így azon keresztül az éppen megellett ivadék kihullik abba a térbe, ahol az anya már nem fér hozzá. Ne legyen túl mély medence

(max 40cm) ugyanis az ivadéknak felkell jönnie a felszínre levegőért mielőtt az úszóhólyag bezáródik. Ellenkező esetben "hasoncsúszó" marad és nem tud úszni vízközött.

 

Az ikrázó halak esetében nagyon lényeges hogy az első ikráztatás időben megtörténjen, különben többet nem fog tudni leikrázni. Ez azért van, mert amikor már nagyon nagy mennyiségű ikra van a halban, akkor ikrázás előtt megindul egy hormonális elválasztás aminek hatására a halban lévő ikra a többszörösére duzzad, gyakorlatilag beleszorul a halba. Ezért ha szaporítani szeretnénk, válasszunk fiatal állatokat és amikor már szembetűnő a hím és nőstény között a külömség, tehát a nőstény kezd teltebb lenni, akkor már meglehet kísérelni a szaporítást.  Az ellető ketrecek itt is jó szolgálatot tesznek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Olyan helyre tegyük az akváriumot hogy a mozgásunkkal nem zavarjuk az anyát, vagy takarjuk el az akvárium oldalát, hogy ne riadozzon a hal.
 

 

Ikrázó halaknál bizonyos feltételeket kell biztosítani, ami a halakat szaporodásra serkenti.  A kövezkező fajtáknál a ph-val és keménységgel nem igen kell foglalkozni. Az ikravédelem, a fűtés és az oxigén utánpótlás legyen biztosítva, más nem igazán befolyásolja a szaporodást. A következő fajtákat ajámlom:

 

 

 

Minden halfajtánál tegyünk egy porlasztót az ellető ketrec alá, hogy mindig oxigéndús víz áramoljék át az ellető ketrecen.
A hajnali,  reggeli napfény serkentőleg hathat az ikrázó párra. Az ikrázó halak esetében a szaporító medencében ne etessünk. Néhány nap kaja nélkük nem árt nekik.

 

 


A megtermékenyült ikrák 1 nap után átlátszó színűek lesznek és lehet bennük látni az ivadékot. Az az ikra ami nem termékenyült az fehér színű lesz, megpenészedik. Ezeket, főleg ha tömegesen vannak jelen elkell távolítani. Ezt  egy pipettával, vagy egy vékony vipolán csővel tudjuk óvatosan megtenni. Esetleg csöppentsünk pár csepp xantakridint a vízbe penészedés gátlónak.


A kikelt ivadék egy-két napot függeszkedik, akkor még ne etessünk. Ekkor még teljesen átlátszók a kishalak, méretüket tekintve 2mm körüliek. Elevenszülőknél ez a méret kb 5mm, a molly ennek a duplája is lehet. Elevenszülőknél a létszám akár száz is lehet egyetlen anyától. Ikrásoknál több száz.
Az első etetés akkor történjen amikor már úszik a csapat 80%-a.
Az első etetések eleven szülőknél történjenek apró planktonnal vagy finomra tört szárított szonyoglárvával, keltetett sórákkal, vagy tojásporral.
Ikrázóknál púder finomságú ivadék táppal vagy nagyon keményre főzött tojás sárgájának vízben oldott   keverékével.  3-4 nap után itt is etethetünk nagyon finomra zúzott vörösszunyoglárva „porral”, vagy keltetett sórákkal.
A keltetett artemia /sóféreg/ az egyik legjobb eleség de a minőségi artemiapete sajnos elég drága, de mindenképpen rendkívüli minőségű táplálék. A labirintkopoltyúsok kivételével szinte minden ivadék fogyaszthatja a második, harmadik naptól. A labirinthalak kb 5-6 napos koruktól tudják megenni.



Az ivadéknak is szűrni, fűteni és szellőztetni kell a vizet. Mivel az ivadék pici, ezért használjunk levegős, szivacsos szűrőket, amik nem szippantják be az   ivadékot.  Naponta többször is etessünk, használjuk ki a fiatalkori növekedési erélyt!
Ne rendezzük be az ivadékos akváriumot így sokkal könnyebb takarítani .
Mindig friss állott vízbe tegyük a szülőket, az ivadékoknál a vízcsere szintén ezzel történjen. (az állott nagyon fontos)
Etetéskor az eledelt keverjük előbb össze vízzel és így öntsük az ivadék közé mert ha csak a víz felszínére szórjuk az apró ivadék a felületi feszültség miatt nem tudja megenni a táplálékot és éhen döglik.

Ezek csak kulcs gondolatok, nagyon sokat lehetne erről írni, de ezt mindenkinek saját magának kell végig járnia, mert minden mozdulatról nem lehet tanácsot adni. Viszont ha nem sikerül elsőre ne búsúljunk nagyon, 2-3 hét múlva ismét próbálkozhatunk, ha megfelelően etetjük halainkat. Ennyi idő múlva ismét beikrásodnak halaink.

Levegő

Porlasztó

Levegő